Sütés nélkül finomat
5 nagyon finom, könnyen elkészíthető édesség, amelyhez nem kell bekapcsolni a sütőt sem.
1. Túró Rudi
Hozzávalók:
- fél kg kemény túró
- 5 evőkanál barna porcukor, vagy méz
- 2 evőkanál tejföl
- egy csipet só
- annyi darált háztartási keksz, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk (kb. 6 evőkanál)
- étcsokoládé (a bevonathoz)
Elkészítés:
Alaposan összedolgozzuk a hozzávalókat, az étcsokoládé kivételével, és jól lehűtjük. (Fagyasztóban a legjobb.)
Amíg hűl, elkészítjük a bevonatot: Vizet forralunk, majd elzárjuk, a tetejére egy tűzálló edényt teszünk, beletördelünk keserű csokoládét, (legalább 70 százalékos kakaótartalmút érdemes választani), kis vajat adunk hozzá, és felolvasztjuk. Kb. 2 tábla csokoládét szoktam használni.
A túróból golyókat, vagy hengereket formázunk, és fogpiszkáló segítségével beleforgatjuk a felolvadt, még meleg csokoládéba. (Ha kihűl a csoki, akkor már nem lehet használni, tehát újra melegíteni kell.)
Sütőpapírra tesszük a Túró Rudikat, majd fagyasztóban lehűtjük. Ha megdermed a csokoládé, akkor fogyasztható.
2. Kókuszos keksztekercs
Ebből az anyagmennyiségből két keksztekercsünk lesz.
Hozzávalók a kekszmasszához:
- 50 dkg darált keksz
- 20 dkg porcukor
- 1 zacskó vaníliás cukor
- 4 dkg kakaópor
- tej
Hozzávalók a krémhez:
- 15 dkg porcukor
- 10 dkg vaj
- 10 dkg kókuszreszelék
További hozzávaló:
- kókuszreszelék
Elkészítés:
Massza: Összekeverjük a darált kekszet, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a kakaóport és annyi tejet adunk hozzá, hogy jól gyúrható és nyújtható masszát kapjunk. Ezután a tésztát két egyenlő részre osztjuk. Pihentetjük, amíg elkészítjük a krémet.
Krém: A puha vajat habosra keverjük a porcukorral, és a kókuszreszelékkel.
Összeállítás: Kókuszreszelékkel megszórt alumínium fóliát készítünk elő, két darabot. Az egyik masszát téglalapra nyújtjuk, majd rátesszük az egyik fóliára. Megkenjük a krém felével, és szorosan feltekerjük, mint a bejglit. A másik masszával és krémmel ugyanígy járunk el.
Frissen tartó fóliába csomagoljuk mindkét tekercset külön-külön, majd egy éjszakát (de legalább 3 órát) hűtőben pihentetjük. Felszeleteljük.
A keksztekercs egyébként fagyasztható is, így ha túl sokat készítünk belőle, akkor fagyasztószekrényben tárolhatjuk, de amikor enni szeretnénk belőle, vegyük ki időben, hogy kiengedjen.
Megjegyzés: Ebből a masszából – a keksz egy részét akár ki is cserélhetjük darált dióra, de ez nem kötelező – akár kókuszgolyó is készülhet. Ebben az esetben a krémre sem lesz szükségünk, és nyújtás helyett a kezünkkel formázzunk golyókat, majd forgassuk bele kókuszreszelékbe.
3. Sport szelet
Hozzávalók:
- 50 dkg darált keksz
- 3 evőkanál kakaópor
- 25 dkg vaj, vagy margarin
- 2 dl langyos tej
- 25 dkg porcukor
- 2 evőkanál olaj
- rumaroma (ízlés szerint)
- 10 dkg étcsokoládé
Elkészítés:
A kekszet a kakaóporral és a porcukorral összekeverjük, hozzáadjuk az olvasztott vajat, vagy margarint, csipet sót, majd végül a rumaromát és a langyos tejet is. Jól összedolgozzuk. A masszát alacsony tepsibe simítjuk, kb. 1 cm vastagságúra. Szépen simítsuk el a tetejét, mert erre fog kerülni a csoki, és ha darabos, akkor nem mutat rajta jól.
A csokit gőz fölött felolvasztjuk a 2 evőkanál olajjal, rákenjük a süti tetejére. Egy-két órát hűtőben pihentetjük, majd szeleteljük.
Hűtőszekrényben akár egy hétig is eláll.
4. Haribol golyócskák
Összesen három hozzávaló szükséges az alap haribol golyóhoz, ami a világ legkönnyebben és leggyorsabban elkészíthető süteménye. Még Krisna-hívőktől tanultam a receptet, az én személyes kedvencem a narancsos.
Hozzávalók:
zsíros tejpor
porcukor
teavaj
(A mennyiség az nagyjából ugyanannyi mindhárom összetevőnél. Ennél az édességnél a méz használata nem jó.)
Narancsos haribol golyó: Fenti három hozzávaló, plusz mennyiségtől függően narancs reszelt héja és leve (ha például 30 dkg-t használunk, akkor egy narancs), összedolgozzuk, majd 2-3 cm-es golyókat formálunk belőle. Pár órát hűtőben pihentetjük, és utána fogyasztható.
Narancs helyett használhatunk mást is, például a következőket: mazsola, darabolt aszalt gyümölcsök, apróra vágott dió-citromlé keveréke, darált dió, mák, karob-por, vagy ehelyett kakaópor, kókuszreszelék.
5. Zserbó golyó
Ha nincs kedvünk órákig pepecselni a hagyományos zserbó elkészítésével, akkor itt van egy gyors recept.
Hozzávalók a masszához:
- 25 dkg darált keksz
- 25 dkg dió
- porcukor (ezt csak abban az esetben, ha a masszát nem találjuk elég édesnek, tehát ízlés szerinti mennyiséget használjunk)
- annyi baracklekvár, hogy gyúrható masszát kapjunk
Hozzávalók a csoki bevonathoz:
- 15 dkg étcsokoládé
- egy evőkanál étolaj
Elkészítés:
Összekeverjük a kekszet a dióval, és annyi baracklekvárt adunk hozzá, hogy gyúrható masszát kapjunk. Megkóstoljuk, ha nem elég édes, adunk hozzá porcukrot. Nem érdemes hamarabb, mert az sem jó, ha túl van cukrozva, és a lekvár is eleve édes.
A massza ne legyen ragacsos, jól formázhatónak kell lennie, ami rendesen összeáll. Kb. 2-3 cm átmérőjű golyókat formázunk belőle, és hűtőben pihentetjük legalább 30 percet.
Az étcsokoládét vízgőz felett felolvasztjuk és olajat keverünk hozzá. Ebbe a bevonatba forgatjuk bele a golyókat, majd hűtőben pihentetve megvárjuk, míg megdermed rajta a csokoládé. Utána fogyasztható.
Forrás:
Kép: pixabay
Magazin cikkek